Az alábbi írás réges-rég készült, ezt ehelyütt jelzem. Annak tartalmával azonban továbbra is egyetértek, legalábbis gondolom, mert nemigen került elő azóta újra ez az album, és a zenekarral sem kötöttem közelebbi ismeretséget azóta, pedig nemrég egy film is megjelent a témában. Na majd egyszer.
Van ez a Queen zenekar, elég híres fajták, ennek ellenére a We Will Rock Youn és a Living On My Ownon túl nem sok dalukat ismerem, vagy amit igen, azt igyekeztem gyorsan elfelejteni (rédiógágá, bááájszikül...). Nem tudom, hogy végülis azért nem hallgattam Queent, mert nem szerettem, vagy azért nem szerettem meg, mert nemigen hallgattam őket. mindenesetre most volt alkalmam nekivágni ennek a lemeznek, mégpedig egy frissiben újrakevert változatnak. Na nézzük.
1. Death On Two Legs. Az első
dal meglepő zongorás-szirénás-elborult deathmetálos hangulatú bevezetővel
indít, de aztán összeszedi magát. az egyek szépen kiemelve zongorán, hangsúlyos
basszusgitár, meglepő effektek, megállások és váltások... Ezeknek, illetve az
ének néhány megnyilvánulásának alapján akár a Subscribe-hoz is hasonlítanám, ha
aztán szépen begyorsulna, és a gitárok is rendesen horzsolnának. Amúgy el
tudnám képzelni egy mjuzikelben, vagy a kórusnyi háttérvokálnak köszönhetően
akár komolyabb műfajokban is. Egész jó kis dal.
2. Lazing On A Sunday
Afternoon. Mint az Offspring When You're In Prisonje, ez is valami
múltszázadeleji film zenéjére hajaz. Rövidke, feketefehér, dzsesszes, nem
állítom hogy a kedvencem lesz.
3. I'm In Love With My Car. Ez
egy rock-keringő. AC/DC-sen berekedt ének (szerintem a legjobb énekhang az
albumon), pinkfloydos háttérvokálok és sorvégi gitárfutamok, abszolút tetszetős. Hangulatát és szövegét tekintve a dal akár a Transformers valamelyik következő
részéből is vehetné a szerelmi szálat, jól mutatna filmzeneként akár egy
sci-fiben is.
4. You're My Best Friend. Közepesen
unalmas, juhú-vidám szintialapú dal, egy akkordból vagy kevesebből. A háttérvokáloknak köszönhetően nyomokban emlékeztet Michael Jackson egynémely
dalára azok közül, amiket nem szeretek.
5. '39. Akusztgitáros
négyakkordos. Ha rendesen bepörögne a refrénig, akár Paddy And The Rats is
lehetne, de csak Simon & Garfunkel lett belőle, ami viszont alapvetően nem
baj. Kicsit kantris, kicsit hippis, az operás-gitárnyúzós betétet viszont nem
tudtam mire vélni. Mindazonáltal szerencsére ez a négy akkord megfelelő négy
akkord.
6. Sweet Lady. Megint egy
rockosabb történet. Alapvetően nem rossz, de vagy picit lassabb, vagy a gitárok
gyengédebbek annál, hogy rendes húzása legyen. A vége felé van egy bepörgős
rész, ami tök jó lenne, ha a szintiszólamot nem erőltették volna oda az
elejére, és a szólógitár rendesen szólna, mint mondjuk az I'm In Love...-ban. Mindenesetre
egész jó.
7. Seaside Rendezvous. Megint
valami dzsesszes sanzon, ez már éppen színes filmből is lehet. Kicsit mulatós, számomra
olyan minekvan-dal.
8. The Prophet's Song. Végre
egy rockopera, csak kicsiben. Az énekek és a gitártémák a Rainbow-ra
emlékeztetnek, ami nagyon jól áll a dalnak. A vokális-visszhangos közjáték
jópofa, bár kissé indokolatlan témafelvezetés a dal végéhez, ami újra
Rainbow-s, gitárhangsúlyos történet lett, sok vokállal. Abszolút tetszik, az
akusztikus lezárás különösen szép lett. (Mellékes megjegyzés, hogy a dal nagyon
szépen szinkronban szól a konyhában ügyködő kenyérdagasztógéppel.)
9. Love Of My Life. Zongorás,
sokénekes darab, a témák alapján előjáték a Bohém Rapszódiához. Bővebben lásd
ott. Én ha színházban lennék, ez alatt a dal alatt mennék ki pisilni.
10. Good Company. Nagyon tömör
hangzású, csendes dal. Hangulatát tekintve egy háromdarabos dobfelszerelés, két
ukulele és egy torzító házassága egy háromtagú férfikórussal a cirkuszban. Nagyon nem értem, mit keres a Love Of My Life és a Bohemian között.
11. Bohemian Rhapsody. Az
egyetlen dal, amit már korábban is ismertem a lemezről. Igazság szerint sosem
szerettem, de amikor le kellett kottáznom az egészet négyszólamú vegyeskarra és
zongorakíséretre, szépen lassan hozzászoktam. Végülis valóban szépen
összerakott darab, van története, van változatosság a zenében, egy teljes
színpadi mű fut végig ebben a hat percben. Csendes zongorás ahol kell,
vannak rockgitárok ahol azok kellenek, vannak benne humoros és szépen szólós
részek is, és jellegzetes dallamok. Megint egy hétig itt fognak ülni a
fülemben.
12. God Save The Queen. Kürtök
helyett gitárokon és dobon eljátszott takarodó. Szép lezárás, a lemez legutolsó
száma, végülis leginkább ide is illik. Meghajlás, függöny le. taps.
Végülis tényleg illik a lemez a címéhez, volt itt minden, mint egy operafesztiválon: sanzonok, akusztikus dalok, rockszámok, mjuzikelek, még a fanfár is megvolt a végén. Ráadásul egészen szépen szól, nem fárasztotta el a fülemet a végére sem - viszont első nekifutásra nem tudtam végighallgatni. Sokféle, ami akár erény is lehet, de sajnos nem mindig abból válogat, amit szeretnék hallgatni. Nekem kicsit túl sok ez egy albumra. És bár összességében nem rosszak a dalok, sőt egész jók is vannak köztük, a számok kb egyharmadától azért el tudnék tekinteni. Valószínűleg nem ettől az albumtól fogom megszeretni a zenekart, de ez alapján még egy esélyt még megérdemelnek.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése